Csapi Gábor, 2010. július 30. péntek 15:35
A pénteket egyértelműen a Red Bull Racing uralta a Hungaroringen: Sebastian Vettel a második szabadedzést is megnyerte, fél másodperccel volt gyorsabb, mint a második helyen záró Fernando Alonso. Mögöttük csapattársaik fejezték be a 25. Forma-1-es Magyar Nagydíj első napját.
Jobbára napos, de az ilyenkor szokásosnál még mindig jóval hűvösebb időben rendezték a második szabadedzést is a Hungaroringen, a levegő 22, az aszfalt pedig 35 Celsius-fokos volt az edzés kezdetén.
A második gyakorlást jóval nagyobb fordulatszámon kezdte a mezőny, mint a délelőttit. A pálya állapota a két edzés között tovább javult, mivel a betétfutamok pilótái - konkrétan a GP2-esek és a Forma-BMW-sek - is edzést tartottak.
A köridők ennek megfelelően javultak is, és bár az első edzést hatalmas fölénnyel nyerő Red Bull Racing versenyzői ezúttal is rögtön magukhoz ragadták a vezetést, ők eleinte nem tudták hozni délelőtti legjobbjukat.
Később kiderült, bármennyire is remek formában vannak, a bemelegítésre nekik is szükségük van, fél óra elteltével Sebastian Vettel és Mark Webber is 1 perc 21 másodperc alá került - délelőtt ez csak Vettelnek sikerült.
A pilóták feszegették a határokat, ez egyértelmű volt, a pályáról ugyanis többen is lesodródtak - Kobajasi Kamui többször is kisodródott -, de mindannyian folytathatták a körözést.
A másfélórás edzés felénél továbbra is a két Red Bull vezetett (Webber, Vettel sorrendben), mögöttük a papírformának megfelelően a két Ferrari következett - tisztes távolból, Fernando Alonso négy, Felipe Massa már nyolc tizedmásodpercre volt Webber idejétől. Percekkel később Vitalij Petrov és Lewis Hamilton is beférkőzött Alonso és Massa közé, de csak ideiglenesen, a brazil ugyanis jelentősen javított idején biztosítva ezzel a Ferrari második helyét a csapatok edzésrangsorában.
 | | A McLaren és a világbajnok Button egyelőre nem túl meggyőző a Hungaroringen |
Az utolsó fél órában felpörögtek az események, és az addig megdönthetetlennek tűnő Red Bull-uralom is megbillent: Webbert perceken belül megelőzte Vettel és Alonso is. Az energiaital-gyár csapatának fölénye persze így is egyértelmű volt, az éllovas német pilóta előnye ugyanis fél másodperc volt a vb-csatába bekapcsolódni igyekvő spanyol riválisával szemben.
Heikki Kovalainen az újonc Lotus autójával eleve nem szólhatott volna bele a legjobb időért zajló csatába, de a finn pilótának mindössze öt kör adatott a délutáni edzésen, szerelői nem tudták rendbe hozni autóját.
Az edzés leintéséig már nem változott a sorrend, sőt, az éllovasok közti különbség sem. A pénteki nap legjobbja tehát egyértelműen Sebastian Vettel lett, aki mindkét tréningen a leggyorsabb volt. Webber az első edzésen még tartani tudta csapattársa ritmusát, de délután már fél másodperccel lassabb volt, ráadásul Alonso is megelőzte.
A Red Bull és a Ferrari duója után a McLaren-Mercedes és a Renault pilótái tűnnek a legerősebbnek a magyar pályán, de a Williams is jó formát mutatott a mai két szabadedzésen. A Mercedes GP egy 10. és egy 13. hellyel fejezte be a második tréninget, Michael Schumacher gyorsabb volt, mint Nico Rosberg.
Az újoncok csatájában sokáig a Virgin vezetett, de Jarno Trulli megmentette a Lotus becsületét, és ő érte el a legjobb időt az újonc istállók pilótái közül.
A harmadik szabadedzést szombat délelőtt 11 órától rendezik, az időmérő 14 órakor rajtol a Hungaroringen.
| Magyar Nagydíj 2. szabadedzés |
| Poz | Pilóta | Csapat | Idő | Kör |
| 1. | Sebastian Vettel | Red Bull Racing | 1:20.087 | | 33 |
| 2. | Fernando Alonso | Ferrari | 1:20.584 | +0.497 | 34 |
| 3. | Mark Webber | Red Bull Racing | 1:20.597 | +0.510 | 36 |
| 4. | Felipe Massa | Ferrari | 1:20.986 | +0.899 | 33 |
| 5. | Vitalij Petrov | Renault | 1:21.195 | +1.108 | 33 |
| 6. | Lewis Hamilton | McLaren-Mercedes | 1:21.308 | +1.221 | 30 |
| 7. | Robert Kubica | Renault | 1:21.375 | +1.288 | 37 |
| 8. | Nico Hülkenberg | Williams | 1:21.623 | +1.536 | 41 |
| 9. | Jenson Button | McLaren-Mercedes | 1:21.730 | +1.643 | 33 |
| 10. | Michael Schumacher | Mercedes GP | 1:21.773 | +1.686 | 31 |
| 11. | Pedro de la Rosa | BMW Sauber | 1:21.809 | +1.722 | 38 |
| 12. | Rubens Barrichello | Williams | 1:21.844 | +1.757 | 36 |
| 13. | Nico Rosberg | Mercedes GP | 1:22.039 | +1.952 | 28 |
| 14. | Kobajasi Kamui | BMW Sauber | 1:22.212 | +2.125 | 37 |
| 15. | Jaime Alguersuari | Toro Rosso | 1:22.469 | +2.382 | 43 |
| 16. | Adrian Sutil | Force India | 1:22.507 | +2.420 | 22 |
| 17. | Sébastien Buemi | Toro Rosso | 1:22.602 | +2.515 | 38 |
| 18. | Vitantonio Liuzzi | Force India | 1:23.138 | +3.051 | 36 |
| 19. | Jarno Trulli | Lotus | 1:24.553 | +4.466 | 37 |
| 20. | Timo Glock | Virgin | 1:25.376 | +5.289 | 35 |
| 21. | Lucas di Grassi | Virgin | 1:25.669 | +5.582 | 32 |
| 22. | Bruno Senna | Hispania Racing | 1:26.745 | +6.658 | 33 |
| 23. | Jamamoto Szakon | Hispania Racing | 1:26.798 | +6.711 | 32 |
| 24. | Heikki Kovalainen | Lotus | 1:27.705 | +7.618 | 5 |
Fotó: AFP
|