Borbás Bálint, 2010. július 30. péntek 17:40
Monacóban idei eddigi legjobb versenyét futotta a Renault F1-es istállója, amely így a hercegségbeli pályához hasonló karakterisztikájú Hungaroringen is különösen esélyes lehet a jó szereplésre. A francia alakulat ennek megfelelően, biztató tempóban kezdte a Magyar Nagydíj hétvégéjét, ám maguk a pilóták nem értékelték túl pénteki teljesítményüket.
A délelőtti edzésen az egész mezőny tekintetében Robert Kubica tudta a legjobban tartani a lépést a Red Bullokkal, azzal, hogy a 3. leggyorsabb időt futotta, délután pedig Vitalij Petrov villantott egy 5. hellyel, amiben állítása szerint nagy szerepe volt a csapat új hátsó szárnyának is.
Robert Kubica (3. és 7. helyezés): "Ez egy meglehetősen pénteki nap volt számunkra. Próbáltunk annyi adatot összegyűjteni, amennyit csak lehetséges, és szerencsénk volt az időjárással, mivel azt hiszem, a pályához közel elég sok helyütt esett az eső, de mi szerencsére két száraz edzésen vehettünk részt. Ennek örültem, mert így - ahogy a pálya állapota folyamatosan javult - konzisztens körülmények között dolgozhattunk egész nap. Ma elsősorban a két gumikeveréket próbáltuk jobban megismerni, és néhány alkatrészt is teszteltünk az autón."
Vitalij Petrov (13. és 5. helyezés): "A mai egy jó kis nap volt a gyakorlásra, és sikerült is egy jó beállítást találnom az autón. Nagyon jól ismerem ezt a ringet, mivel korábban már többször is versenyeztem itt, és most az pálya állapota sem volt túl rossz, ami nagyban megkönnyítette a munkánkat. Az új fejlesztéseinkkel, amiket idehoztunk, határozottan jobbnak tűnik az autó. Reggel csak az alapvető beállítási munkálatokkal voltam elfoglalva, délután viszont kipróbáltam néhány új elemet, köztük az új hátsó szárnyunkat, ami sokkal több leszorító-erőt biztosít az autó számára, mint a korábbi szárnyunk. Holnap tovább kell folytatnunk a munkát lépésről lépésre, hogy megfelelően felkészüljünk az időmérő edzésre."
Fotó: AFP
|